Il n’y a pas de petits pays en Europe, il n’y a que des grands peuples qui se grandissent à se respecter et mieux se connaître les uns les autres. Le théâtre de chaque nation est fondé sur cette alliance étonnante entre une identité collective et une constellation d’artistes irréductibles, qu’ils vivent en bande, en troupe ou dans une splendide solitude. Il n’y a pas un théâtre, mais une multitude. Chez toi comme chez nous. Le théâtre de chaque  nation doit pouvoir y interroger son histoire, ses traditions, son actualité de mille et une façons, y compris la contestation. Chacun y nourrit  filiations et ruptures. Sans  tomber dans le repli identitaire, sans céder aux relents nationalistes  dont on sait où ils mènent. Ce qui n’empêche pas le théâtre de chaque pays, parce qu’il est le porte-voix de sa langue, d’en être le vivant ambassadeur. Les Etats s’honorent en subventionnant des théâtres qui font des choix artistiques  non complaisants et totalement indépendants.

Le théâtre digne de ce nom ignore la haine de l’étranger, le mépris de l’autre, et c’est  le cas du théâtre de ton pays que nous connaissons, que nous aimons. On ne compte plus les troupes hongroises de théâtre ou de danse (pour ne pas parler des autres arts) qui, depuis la chute du mur de Berlin et ce qui s’en suivit, sont venues en France. Le théâtre vit d’échanges vifs, de confrontations amicales, de complicités,  il ne peut être que l’ami des êtres différents, des déviants, des marginaux, des minorités. Le vivre ensemble c’est sa raison d’être depuis la nuit des temps.

Alors cher Théâtre hongrois, chez toi en Hongrie nous sommes un peu chez nous comme tu es, ici en France, chez toi. C’est pourquoi nous pensons à toi comme à un proche, nous sommes à tes côtés dans ces temps de troubles et d’oukases, ensemble, tous ensemble armés de valeurs communes. Le théâtre ne peut appartenir à un clan, quel qu’il soit.

Salut et fraternité

 --------------------------------------------
 

Kedves magyar Színház!

Aggasztó híreket kapunk hazádból, Európa ezen számunkra fontos szegletéből.
Európa-szerte minden színház küzd a saját bizonytalanságával, kétségeivel, félelmeivel, és ugyanennyire kergeti vágyait, gyakran őrült álmait. Egy nem ritkán nehezen kiismerhető közegben, nem mindig felvilágosult kormányzatok árnyékában keresi mozgásterét és érzi mindenfelől növekedni a művészettel és annak munkásaival szembeni gyűlöletet – ennek itt Franciaországban is tanúi vagyunk.

De a te országodból érkező hírek még nyugtalanítóbbak. Miről is hallunk? Tisztességtelen döntésekről (Az Új Színház vezetőváltása során egy nyíltan antiszemita, cigánygyűlölő és homofób, a magyar szélsőjobbot képviselő Jobbikhoz közeli személy került pozícióba), lehetőségeiktől megfosztott helyekről, eltűnő költségvetési sorokról, egymás ellen uszított emberekről. Miről hallunk még? Egy szakmáról, amely egyes választóvonalak mentén kettészakad (Budapest a vidék ellen), míg másutt hagyja magát rángatni, gyakran pedig a félelem csendjébe burkolózik. Nem is beszélve az udvaroncok állandó és végtelen táncáról. Mindez nem hangzik jól. Mindez aggaszt minket.

Nincsenek kis országok Európában, csak nagy népek, amelyek, egymást tisztelve s mind jobban megismerve, tovább nőnek. Minden nemzet színháza a kollektív identitás és a legyűrhetetlen művészek közötti különös szövetségén alapul, működjenek ez utóbbiak társulatban, alkalmi csoportosulásban vagy ragyogó egyéniségükben. Nincsen egyfajta, csak rengeteg színház. Nálad éppúgy, mint nálunk. Minden nemzet színházának kötelessége ezerféle-képen - ideértve az ellenállást is - vizsgálni történelmét, hagyományait és jelenét. Anélkül, hogy köldöknézővé válna vagy engedne a nacionalista nyomásnak, amiről tudjuk hová vezet. Ezzel együtt minden ország színháza, saját nyelvének szóvivőjeként, kultúrája élő nagykövete. Az államok magukat tisztelik meg színházaikat támogatva, azok pedig udvariaskodástól mentes és teljes mértékben független művészeti programot valósítanak meg.

Az elnevezéséhez méltó színház nem ismeri az idegengyűlöletet, a megvetést, s mi is ilyennek tartjuk azt a magyar színházat, amit szeretünk. Megszámlálhatatlan színházi és tánctársulat szerepelt Franciaországban a berlini fal leomlása óta (hogy az egyéb művészeti ágakról ne is beszéljünk). A színház az élénk tapasztalatcseréből, baráti ütközetekből, cinkosságokból táplálkozik, nem lehet más, mint barátja a másságnak, a deviánsaknak, a kirekesztetteknek, a kisebbségeknek. A közösségi létezés adja létjogosultságát, amióta világ a világ.

Vagyis, kedves magyar Színház nálad, Magyarországon mi is egy kicsit otthon vagyunk, ahogy te is itt nálunk, Franciaországban. Ezért gondolunk rád, mint egy közeli hozzátartozónkra, akivel együtt érzünk ezekben a gondokkal es ukázokkal terhes időkben, s együtt képviseljük közös értékeinket. A színház nem tartozhat egyetlen, semmilyen klánhoz sem.

Testvéri üdvözlettel